2017. augusztus 6., vasárnap

Mono no aware

 A bánat,  kicsit az örömérzésben is felfedezhető, az öröm, ami kicsit jelen van a bánat pillanataiban is.
Az ember lelkében valahol, egy szobában, ott lapul a melankólia is. Az elvágyódás vágya, ott van egy dobozban, gondosan elrendezve. A dobozban képek vannak, szép celofáncsomagolásban. A celofán azért kell, hogy a képek nehogy megsérüljenek, mindig a legragyogóbb színükben pompázhassanak. Néha előfordul, hogy némelyik kép kicsit meggyűrődik, főleg akkor, ha gondos őrzője túl gyakran nézegeti azt a bizonyos emléket. Ilyenkor szamárfülessé válhat a féltve őrzött kincs, és még egy két gyűrődés is keletkezhet rajta. Most lássuk, milyen csodákat rejt ez a doboz.
Itt van az első kép. Egy esőáztatta kertet látunk. Dús vegetáció. Egyenletesen esik, ragyogó tisztává változtat mindent víz. Az eső kapcsolatot teremt az égiekkel, felszabadító, könnyű érzés fogja el a szemlélőt a kép láttán. Várakozással teli a hangulata, lelkesítő érzés járja át. Az ég és a föld harmonikusan eggyé olvad.
Második kép. Az eső sűrű cseppekben verődik az ablaküveg síkjának. Hangja monoton, egyenletes. Mintha egy zen buddhista szertartáson vennénk részt, olyan az egész, ha csak a hangokat hallanánk. A cseppek hosszan, vargabetűket leírva érkeznek végállomásukhoz az ablakpárkányra. Útjuk során furcsa alakzatokat rajzolnak az üvegre. Szétválnak, majd újra találkoznak. Minduntalan egy új remekmű születik.
Harmadik kép. Kerti pergola padja. A pad üres, de mi érezzük, hogy mindez csak egy múló pillanat. Várakozással telve vagyunk. Valaminek történni kell, hisz a padok nem lehetnek magányosak. Sorsuk, hogy a kóbor lelkeknek menedéket biztosítsanak. Amikor a lélek megtalálja menedékét, gyakran rátalálhat a lélektársára is. Az üresség lehetőség, hogy kitöltsük mindazt az űrt, ami körbevesz minket. Mint amikor úszunk. Körülvesz egy sejtelmes anyag, és mi feloldódunk benne.